Öböl víz nélkül

Először életemben az angliai Ilfracombe-nál láttam, ahogy apálykor egész hajókikötők száradnak ki.

Itt Sylten is nagyon erős az apály-dagály, egy külön tájékoztató füzetet készítettek a nyaralóknak, amiben napi szinten le van bontva, hogy mikor van alacsony vízállás, és mikor van magas víz. Ez naponta négyszer változik, de nem pontosan hat óránként, ahogy annak idején tanultuk, ezért készült a kis brossúra, ami aztán külön városrészekre lebontva adja meg az időpontokat egész évre.

Ahogy húzódik vissza a tenger, egyre több sirály és még számtalan egyéb madár jön rákokat, kis halakat halászni az alacsony vízből, na és persze a birkák is bemerészkednek, bár fogalmam sincs, mit keresnek a sós tócsákban.

Akár száraz lábbal is megúszható, hogy több száz métert gyalogoljunk a homokon, kagylókat, köveket gyűjtve, de szigorúan a természetvédelmi területen kívül kell maradni.

Sokpénzes kirándulók külön túravezetőt is bérelhetnek, akivel közösen gyűjtögetnek, aki megmutatja, hova ássák be magukat a nagyobb rákok, és aki mindenkit figyelmeztet, hogy mi a határvonal, amin már nem lehet átlépni.

Így az a tervünk, hogy a kiszáradt öblön keresztül sétálunk el a világítótornyokig, nem valósulhatott meg.

A kagyló és homokgyűjteményünk elég szép, majd lehet licitálni az egyes darabokra, ki melyiket kéri ajándékba. 

Az egyik kagylóhéjban itthon fedeztem fel egy minirákocskát, még élt, de befőttes üvegben sajnos csak 2 órát bírt ki. Pedig kapott csigát, homokot.

A kagylógyűjtögetés szinte minden napos program, még egy-egy hosszú munkanap után is teljesen kikapcsolja az agyunkat, ahogy bóklászunk a homokban vagy a bokáig érő vízben, és hallgatjuk a madarakat meg a víz morajlását.

Westernland

Már korábban írtam, hogy nagyobb bolt a szigeten csak kb. 20 km-re van tőlünk. Így a heti bevásárlást a szabadnapokon tudjuk megoldani, és előre kell bespájzolni az alapanyagokat egy hétre. A hotelben itt csak ebédet kapunk, és sajnos a személyzetnek nem a 2 Michelin csillagos séf főz. Bár néha ő is eszik velünk a kantinban.

Esténként itthon főzőcskézünk, sütök sütiket, erről a Szilvaszemmel a világ blogon olvashattok.

Ha pedig már vásárolni elmegyünk Westernlandba, akkor kirándulunk is, megnézzük a környéket.

Az ottani partszakasz sokkal szelesebb a Listinél, nagyon érdekes, hogy míg a sziget egyik oldalán szörfösök, kytosok élvezik a hullámokat, a másik oldalon tükörsima a vízfelszín.

Westernlandban nagyobb a nyüzsgés, este is a sétálóutcán vagy a parton.

A naplementét az ilyenkor már ingyenesen használható strandkorbokból-kosarakból lehet nézni. 

Leteszteltük, és már értem, hogy nem csak a naptól véd, hanem igazából az erős szél ellen lett így kifejlesztve. Két személy tud ücsörögni benne, a lábnak külön kihúzható támla van, ami egyben kis fiók is, ide lehet rejteni a kincseket, kagylókat.

Az augusztusi naplementét persze polárpulcsiban bámultuk, a nagy szélben a 18 fokot sokkal kevesebbnek éreztük.

A partszakasz melletti dűnéket nagyon védik, fából épített lépcsőkkel és gyalogos ösvényekkel építették be az oldalát, így megvan az az érzés, hogy a dűnék között sétálunk, mégsem tapossuk szét a homokot, a növényeket. A sziget nagy része a világörökség része, csak messziről távcsővel figyelhetjük meg. Mind a szárazföldön, mind a vizen vannak olyan területek, ahova még gyalog vagy csónakkal sem lehet eljutni. 

Kocsival pedig szinte csak a főutakon lehet menni, a kicsi mellékutcákba már csak az ott lakók hajthatnak be. Igazából biciklit vagy lovat kell szerezni, ha nagyobb távolságokat akarunk bejárni.

A ház, ahol élünk

 A sylti Mitarbeiter Haus nem egy hotelszerű kollégium, hanem egy új építésű-2 éves- lakópark 12  lakásos társasházakkal. Minden lakáshoz erkély vagy terasz tartozik, lakásonként 2 szoba, egy konyha és egy zuhanyzós fürdő, meg egy előtér. Nagyjából be van bútorozva, a konyha teljesen felszerelt, de edényeket, ágyneműt, tévét nekünk kellett hozni.

Esténként a teraszon tudunk vacsorázni, kb két méterre tőlünk vadnyulak ugra-bugrálnak a kicsi erdősáv szélén. Most szoktatjuk őket kicsit közelebb, reggelre néha elcsenik a fa tövébe rejtett répát, almát.

A lakóparkban van egy közös mosóhelyiség, itt 2 Euró egy mosás, ami nem túl olcsó, de ugye a világ egyik legdrágább szigetén vagyunk, ahol átlagosan 2 millió Euro egy ház. Hát, jó pár szezont le kell húzni, hogy saját házam legyen itt, addig is örülünk a bérleménynek, és annak, hogy a világ egyik legszebb szigetén élhetünk.

A hotel tényleg két perc sétára van, a tenger pedig háromra.

A szabályok a lakásokra is egyértelműek, a házirend alapján este tíz után nem lehet hangosan zenét hallgatni, bulizni. Aki ezt megsérti, annak a rendőrség lesz a látogatója, másnap pedig fegyelmit kap. Nem kivétel a szülinapi buli sem, a második napunkon példa is volt erre. A fegyelmit a lakás bérlője kapja, neki kell a többieket hazaküldeni.

A házak napelemes tetővel vannak ellátva, azon sem csodálkoznék, ha kisebb szélkerekeket tennének közéjük, a környezettudatosság nagyon működik a németeknél is.

A szemetet természetesen szelektíven kell gyűjteni, mind a lakásban, mind a hotelszobákban.

Itt a műanyag üdítős flakonokért 25 centet adnak a boltokban, van olyan kolléga, aki minden nap hazaviszi ezeket a hotelből. Jó kis summát bezsebelve ezzel.

A munkaszerződés feljogosít arra, hogy sylti szigetlakó kártyát kapjunk, ezt kb. öt perc alatt készítették el nekünk a hivatalban. Olyan, mint az otthoni személyi, színes fotós kis plasztik kártya, amit a helyszínen nyomtattak, azonnal a fotózás után. A rendszerük automatikus összeköttetésben van a postával is, így már kaphatunk levelet is a saját postaládánkba, és ingyen strandolhatunk, kedvezményesen kölcsönözhetünk biciklit.

Hivatalosan is sylti lakók lettünk. Egy darabig maradunk.

Strandolás

Sylten 40 km-es összefüggő homokos tengerparti strandszakasz van.

Az itteni hőmérsékletet figyelembe véve nyáron is maximum 18 fokos a víz, de ez nem rettenti meg az itt nyaralókat, hogy a vízben rohangáljanak, ússzanak. Már értem a német turistákat, amikor a 20 fokos Balatonra azt mondták, hogy meleg.

A parton az északi tengerekre jellemző kétszemélyes fonott strandkosarak sorakoznak, ezek megvédenek a széltől, el lehet bennük kicsit bújni a tömeg elől, és nem a homokban kell feküdni.

Bár strandtörölközős fürdőzőből is sok van, a legtöbben nem sajnálják a napi 15 eurót egy ilyen kosárért. Ha újat szeretnénk venni, az kb. 800 Euro lenne.

És hogy fürödtem-e a 17 fokos vízben? Természetesen igen, hiszen ha már itt vagyok, mindent kipróbálok. Kint 27 fok volt, így viszonylag gyorsan megszáradtam, és visszaadhatatlan élmény kifelé úszni a fagyos vízből a homokos dűnék felé, ahol már látom a saját törölközőmet. A megszokott, csak lebegek a tengervízen élményemet most kihagytam, mert ha nem mozogtam, úsztam folyamatosan, akkor fáztam rendesen.

Az ár-apály miatt folyamatosan költöztek hátra a törölközőn napozó emberek, mert a víz egyre több teret követelt magának a partszakaszból.

A strandok egy része a ruhamentes övezet, a szabadstrandokon sem ritka, ha szembejön egy meztelen öregember vagy nénike. Nekik ez teljesen természetes, én még birkózok az élménnyel. Igyekszem nem beléjük botlani, de akár a hotel előtti sétány alatt is látni világító meztelen hátsókat. Is.

A fotók átlagos strandon készültek, ne is keressétek őket.

Forró nyár

Sylten az időjárás elég kiszámíthatatlan. A prospektusok is szépen körülírják; a szeszélyes, vibráló, változatos, különleges klímájú kifejezésekkel találkoztam már

Bár a legmelegebb nyári hónapban járunk, este néha már bekapcsoljuk a fűtést. Néha napokig 25-30 fok van, és nem esik az eső, aztán egyszer csak 15-20 fok lesz, éjszaka meg ennél is kevesebb. A felhők olyan gyorsan vonulnak át felettünk, hogy észre sem veszem, ha elered az eső. A szél is minden nap fúj. A hotelban a személyzeti bejáratnál minden reggel kiírják a szél sebességét, az eső esélyének százalékát, a hőmérsékletet és a páratartalmat. Ez ugyanolyan fontos infó, mint hogy mennyire telített a hotel, hány vendég van.

Persze, hogy áztam már meg, mert ragyogó napsütésben indultam el sétálni, aztán a tengerparton rámszakadt az ég. Mire berohantam volna a piacra, addigra meg ismét sütött a nap. Csak vizes lettem.

Az esernyő, esőkabát napi kellék, ugyanúgy, mint a strandpapucs és a törölköző. A biciklizőket sem nagyon zavarja, ha esik, csak tekernek tovább a dűnék között.

Nekem a balatoni nyarakhoz képest kissé hűvösebb az idő, de a naplementék és a viharok itt talán még szebbek, mint otthon. Olyan villámlások és mennydörgések vannak, hogy talán a föld is beleremeg. A tenger kékje pedig annyi árnyalatát mutatta már meg, hogy elképzelni sem lehet ennyi színt.

Ha dolgozunk, akkor nem bánjuk az esőt, de a szabadnapokon azért mégis csak jobb napsütésben felfedezni a környéket.

A sylti internet gyorsasága

Itt a szigeten nem siet senki.
Néha nekünk kell a hotelben, amikor már csak fél óránk van a vendég megérkezéséig, de nagyjából ez is kiszámítható, hiszen három óra előtt nem kiabálnak velünk, hogy schneller, schneller, die Gaste schon hier.

Szóval, az itt élők vagy hivatalban dolgozók ráérnek, a nyaralók még inkább.

A bankban két nap alatt nyitottam számlát, mert amikor a papírjaimmal bementem, azt mondta az ügyintéző, hogy ne haragudjak, ő most egyedül van, lemásolja a hivatalos irataimat, és másnapra tudja csak a szerződést előkészíteni. Persze másnapra minden tökéletesen el lett készítve, csak alá kellett írnom. Rá két napra pedig a postaládában volt a pin kódom is.

Bank szerencsére van a mi falunkban is, de Vodafone üzlet csak innét 20 km-re. Ami azt jelenti, hogy csak szabadnapon tudunk elmenni kocsival, mert este már bezár, mire odaérnénk. Hát, náluk pedig épp elfogyott az internet stick, amikor elsőre ott jártunk. Az aldis és tschibós hálózat pedig gyenge itt a sziget északi csücskén, így ki kellett várni a következő heti szabadnapot ahhoz, hogy végre online is élhessek. Bár ez a három hét ráébresztett arra, hogy net nélkül is van világ. Igaz, kicsit szűkebb, és az információszerzés is nehezebb.

A szigetre jellemző, hogy nagyobb boltok is csak egy városban vannak, persze Gucci, Dolce Gabbana szinte minden kis faluban van.

Ha egy átlagos kirakatot nézek itt Listen, amin nagy felirattal ott lobog a 70%-os akció, akkor is minimum 100 Euroba kerül egy póló. A boltok, az árak és a mentalitás az itt nyaralókra vannak szabva.

Az egyik lakberendezési üzlet 2500 Euro feletti vásárláshoz egy éjszakát ajándékba ad egy itteni luxushotelben. Hogy legyen idő és hely kipihenni a vásárlást.
Nem siet senki. 

Miért vagyok Sylten?

A tiroli szezonális szobalánykodás után kipróbálom, milyen a Zimmermadchenek élete a németeknél. Milyen az, amikor nem kollégium szerűen épített, kamerákkal teletűzdelt Mitarbeiter Hausban élek, ami igaz, ami igaz, a legújabb és legszebb bútorokkal, tévékkel volt felszerelve, de mégis börtönnek éreztük.

Megnézem, mindenhol üvöltenek-e velem, csak azért mert magyar vagyok, és van-e olyan ötcsillagos hotel, ahol nem találnak ki minden nap új szabályokat.

Hogy miért éppen ide a világ végére keveredtem, az a véletlen műve, hiszen pályáztam én sok száz másik helyre, de innét kaptunk szerződést előzetesen emailben, ide nem kellett elutazni egynapos próbamanónak, és a hely is gyönyörű Az meg, hogy 800 km-ről nem megyek haza fél évig vagy 1600-ról, teljesen mindegy.

Szóval, Sylten lettem szobalány, egy ötcsillagos szállodában, ahol a titoktartási szerződés miatt a konkrét munkáról sokat nem is írhatok.

Előzetesen annyit, hogy itt az első napon elmondtak minden szabályt, a munkafolyamatoktól a haj és fülbevaló viselésig. Aztán olyan nyilatkozatot is aláírtunk, ami kimondja, hogy minden munkatárs egyenlő, függetlenül a faji és nemzeti hovatartozástól, és ha valaki bármilyen szituban minket a magyarságunk miatt szidna, azt fel kell jelenteni. Persze, nekünk is el kell fogadni, hogy a világ minden részéről vannak kollégáink, és kész.

Persze, hiányoznak a lányok, akikkel együtt sírtam és nevettem Tirolban, nem tudom, még, milyen a csapat, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk. Első blikkre kedvesnek tűnik mindenki, és még egyszer sem hallottam üvöltést egyik szobából sem, hogy das ist brutallll.

A kilátások jók, már csak meg kell felelnünk az elvárásoknank.

Vonattal egy szigetre

Közel 1600 km-t autóztunk addig a vasútállomásig, ahol fel tudtunk szállni a szigetre induló szerelvényre. Vagyis nem felszálltunk, hanem autóval ráhajtottunk a rámpára, ami felvezetett az emeletes autószállító vagonra. Előttünk, mögöttünk szépen sorakoztak a kocsik, lakóautók, motorok, átlagos és átlag feletti luxusjárgányok.

Óránként indul vonat az észak-német Niebüll városából Syltre; vagy így vagy komppal lehet bejutni a szigetre. Ez elég jól szűri az idelátogató kirándulókat is, hiszen egy oda-vissza jegy 100 Euro.

Az első vasútvonalat a szigetre 1888-ban építették, igaz, akkor még csak személyszállításra használták. Ma már óránként 100 km-es sebességgel száguld a kocsikkal megrakott szerelvény át tengeren, keresztül a dűnék között. Sirályok, vizi madarak százai kísérnek bennünket, alattunk morajlik a tenger, szavakkal nem lehet visszaadni, amit látunk.

11 km hosszú töltés van a tengeren, 120 ezer tonna követ szállítottak ide a szárazföldről, hogy ezt felépítsék. Az első autókat 1932-ben hozták át Syltre, azóta évente csaknem félmillió kocsi jön ki-be a szigetre.

És hogy milyen érzés egy száguldó vonat tetején autóban ülni? Kicsit fura, zötykölődik, kileng, fotózni sem túl egyszerű, mert a lehúzott ablaknál attól félni, kitépi a kezemből a szél a gépet, videózni a zötyögés miatt nem is érdemes, elég vicces felvétel készült az útról.

A szigetet naplementekor látjuk meg, első pillanatra beleszerettem, elmondhatatlanul szép, nyugodt, nem csak a tengerpart, hanem a dűnék között megbúvó házak is.

Mindenhol bicikli és sétautak, mindenhol nyugalom, természetfeletti béke. Jó lehet itt élni. Még jobb lehet itt nyaralni. Talán dolgozni is jó lesz itt.

Igaz, a júliusi csúcshőmérséklet átlagosan csak 20-25 fok, de ez nem rettent el bennünket.

Szilva Sylten. A kaland elkezdődött.