Irány, Dánia

Ha Syltről nem vonattal akar valaki kijutni a szárazföldre, akkor választhatja a kedvezőbb árú kompozást is. Ilyenkor Dániába érkezik, de ha az úti cél Németország, akkor még kell autóznia egy kicsit .

Mivel a hajó most olcsóbb, mint a vonat, a költségek nagyjából kiegyenlítik egymást, ha valaki a sziget északi részéről indul.

A hajó ritkábban jár, mint a vonat, rizikósabb lehet, mert ha nem éri el valaki visszafelé az utolsó járatot télen fél hatkor, akkor a szárazföldön marad másnap reggelig, vagy legalább másfél órát autózhat vissza a vonatállomásig.

A komp naponta hétszer, nyáron tízszer teszi meg a komp a List-Romo útvonalat.

Romo egy dán kis sziget, kétsávos, 11 km-es autóút köti össze a szárazfölddel.

A kompozás igazi élmény, nem csak gyerekeknek, fiúknak, hanem nekem is.

A hajón étterem, vámmentes bolt, fedélzeti teraszok szolgálják az utasok kényelmét a közel háromnegyed órás út során. 

Most télen ugyan csak öt percig bírjuk nagykabátban a jeges víz és a szél kavarta hideget, de megéri egy kicsit lefagyni a korlátnál, nagyon szép a látvány.

Miután leparkolunk az autókkal a komp aljában, fel kell menni a fedélzetre.

Itt, mint a repülőkön is, tévéken nézhetjük az útvonalat, az aktuális sebességet, hőmérsékletet.

A hajón fedélzeti magazin, biztonsági útmutató, tudjuk, hogyan csússzunk le a mentőcsónakokba miután magunkra vettük a mentőmellényeket. Ezt szerencsére eddig még nem kellett a hajón élesben kipróbálni.

A komp 2005-ben épült, 88 méter hosszú és 16 méter széles, közel 600 utast és 80 személyautót képes szállítani.

Az út során elhaladunk Ellenbogen mellet, és szép lassan átérünk a dán vizekre.

Kirándulók, munkába ingázók, élelmiszer, cement és egyéb áruszállító autók töltik meg a kompot, sokan ismerősként üdvözlik a személyzetet, az első utazók pedig szorgalmasan fotóznak mindenfelé.

Mint ahogy mi is tettük.

Télből a tavaszba

A múlt heti téltüzelés után lassan tényleg beköszönt a tavasz Syltre.

Egyre hangosabbak a madarak, egyre több nyulat látunk reggelente ismét szaladgálni, és a hőmérséklet is plusz öt-hat fok körül van.

Szerencsésen megúsztuk ezt a telet, szerencsére úszás nélkül.

Láttunk havat, jeges vizet, jégtáblákat, kirándultunk is sokat. Igazi nagy vihar csak párszor volt, akkor viszont 100km/órás széllel és havas-jeges esővel.

A helyi újságból tudjuk, hogy a legkeményebb sylti tél 1978 és 79 fordulóján volt, amikor is december 29-től egészen február közepéig el voltak zárva a külvilágtól, mert akkora havazás és szél volt, hogy többméteres hófalak keletkeztek a szárazföldi utakon, és a vasút vonalán is.

Közel hatezer turistát kellett ellátni, hiszen se ki, se be nem lehetett jönni a szigetre.

Kíváncsi lennék, mit szóltak az akkori munkaadók, amikor megtudták, hogy valaki csak egy hónapos késéssel tud munkába állni.

A leghidegebb tél 1963-ban volt, ekkor mínusz húsz fok alatti hőmérsékletben a befagyott Watten-meeren át tudtak autózni az emberek a szárazföldre.

Idén minden nap járt a hajó és a vonatok, még gyalogosan sem lehetett a befagyott tengeren túl messze besétálni, és szerencsére a hőmérséklet is csak mínusz 6 fokig ment le Listen, nyilván  közvetlenül a tenger mellett ennél hidegebb volt.

Valami nagy, nagy tűz

Sylten minden év február 21-én lángba borítják a tengerpartot.

Minden település épít egy óriási máglyát, erre a karácsonyfáktól kezdve mindenféle gallyak, ágak és fadarabok kerülnek.

A tűzrakás több tíz méter széles és öt-hat méter magas lesz.

De miért raknak tüzet, és miért versenyeznek egymással a falvak, hogy kinek nagyobb a lángja?

Régi fríz szokás, hogy február 21-én ezzel a tűzzel űzik el a telet és a rossz szellemeket, ezt szimbolizálja a máglya tetejére ültetett figura is, amit elégetnek.

Az emberek többnyire a templomok előtt gyülekeznek, lehet fáklyát is vásárolni, ezekkel a fáklyákkal gyújtják majd meg a nagy kupacot.

Bármilyen idő is van, ezt a tüzet minden évben február 21-én gyújtják meg.

Ha esik, ha fúj. Ez az ünnep egyben a tavaszi-nyári szezon kezdete is, újra jönnek a turisták a szigetre.

Idén szerencsére csak mínusz 2 fok volt, a szél sem volt túl erős, de egy fél órás nézelődés nekünk elég volt ebből a látványosságból. Pont eléggé átfagytunk, és füstösek is lettünk.

A máglya mellett és persze az összes étteremben ezen az estén fodros zöldkáposztát esznek sült kolbásszal és krumplival, na, ezt én a grünkohl miatti idegenkedésem miatt kihagytuk.

A fríz biike szót tűzgyújtásnak fordítják, de a hagyományok miatt csak Biike ünnepként emlegetik.

A szellem és télelűzés mellett egy másik legenda arról szól, hogy ezeket a tüzeket az egyedül otthonlevő asszonyok gyújtották, jelezve a Festlandon (szárazföldön) élő férfiaknak, hogy a férjeik épp bálnavadászaton vannak a tengeren…Akárhogy is legyen az eredeti verzió, mára egy népszerű ünnep maradt, zeneszóval, énekléssel, lakomával.

A zene és az énekek is ősi fríz dallamok, engem inkább a dán, mint a német nyelvre emlékeztet.

„Üüs Söl’ring Lön“ (Unser Sylter Land-A mi Syltünk)

„Tjen di Biiki ön“  (Zündet die Biike an-Gyújtsuk meg a tüzet)

Sylti tél

Sylten a tél annyira sokarcú, mint maga a sziget.
A napokban esett pár centi hó, elég hideg van ahhoz, hogy ne olvadjon el, de még a gyenge szél is gyorsan tovarepíti a már leesett hópelyheket.
A sziget egyik oldalán hullámzik a víz, a dűnék túloldalán befagyott a tenger, de északabbra 5 km-re még apálykor sem fagy meg semmi, gondolom, erősebbek az áramlások.
Szerencsére az elmúlt pár napban a szél is kegyesebb volt a szokásosnál, így újra elég sokat lehetett kirándulni, csatangolni, és meglesni a sziget eddig ismeretlen arcát.
A télit.
Ezen a lenti képen az egyik kedvenc partszakaszom van, havas falépcsőn és homokon lehet lemenni a vízhez-most épp a víz helyéhez, mert apály van.
Sem a homok, sem a tócsákban levő víz nem fagyott meg, így a sirályok és varjak is tudnak halászni, kagylókat szedegetni a homokból.

Pár kilométerrel lejjebb egy másik öbölben viszont igazi jeges tenger fogadott, apálykor teljesen befagyva, bár erről a szakaszról meg a hó tűnt el, vagy lapult mélyen a nádasban.

A jégre ugyan rámerészkedtünk, mert már voltunk ezen a részen, és tudtuk, hogy nem mély a víz, de nem nagyon lehetett gyalogolni, mert még beszakadozott alattunk, talán épp az ilyen vízátfolyások miatt.

Szerencsére találtam olyan partrészt, ahol a hó is látszik, így a nagy kékség fölé az apályos homokos partszakasz után egy fehér ív is került.

Sylt téli arca ilyenkor szép. Nincs eső, nincs nagy szél. Csak a végtelen nyugalom. Kint a természetben.

Hol van a nap?

Itt Sylten reggel nyolckor még sötét van, ötkor hazafelé már sötét van. 

Közben néha az ablakból látok napfelkeltét vagy napnyugtát, de többnyire ködös vagy esős idő van most januárban.

Ha szerencsénk van, akkor lehet esernyővel közlekedni, de általában sokkal erősebb a szél, és olyankor teljesen reménytelen az esőkabáton kívül bármivel is próbálkozni.

Havat csak egyszer láttunk, befagyott tengert is, 10-12 fok van, de persze az erős szél (60-100 km) miatt ezt sokkal rosszabbnak érezzük.

Tegnap sikerült egy 20 perces sétát tenni a tengerparton, ez volt az az idő, amikor még pont nem fagytunk át csontig, nem eredt meg az eső, és a szél is elviselhető volt.

Westerlandban voltunk, téli csizmában tapostunk a nedves homokban a strandon, gázoltunk a hullámok elé a kis homokszigetekre, és próbáltunk fókákat találni a hideg vízben.

Csak madarak, sirályok voltak.

A felhők közül néha kikandikált a nap, nagyon szép fénycsíkokat festett a vízre, a partra, de meleget nem adott hozzá.

Csalóka, nagyon.

A strandi promenádon álló Muschel-zenepavilon is üresen áll, a strand feletti kávézók teraszain sem ült senki, még a sétálóutca szélcsendes helyein sem kávézgattak túl sokan a süppedős plédeken a melegítő konzolok alatt.

Most furcsa mód ragyog a nap, és kék az ég, de mire előszedem a fényképezőt és elindulnék a dűnékhez, lehet, beborul újra.......

Szerencsére kitartott a napsütés. Végre fények, színek! Megvan a nap!

Ahogy apu mondja, gyorsabban megoldódik minden, mint gondolnám! :)